22. fejezet

Sziasztok! 😊

Itt az újabb rész, és azt kell mondanom sajnos, hogy ezen kívül már csak kettő van hátra... De az még picit odébb van szerencsére.

Elég kettős ez a fejezet, szörnyűséggel indul, de aztán javul a helyzet, cuki lesz a végére, ennyit mondhatok 😊💝 (Erről árulkodik a rész előtti kép 😏)

A végén négyzetes zárójelbe írtam egy megjegyzést arról a pontos mondatról, amit Harry mondott, úgy talán érthetőbb, mert ezt nem tudom, hogy lehetett volna ennél jobban magyarra fordítani 😅

És a végén is így tettem, hogy egyértelmű legyen az utalás arra a bizonyos dalra, majd érthetőbb lesz minden, ha elértek oda 😉

Egy hét múlva találkozunk újra.

Kellemes olvasást! 😘

22. fejezet

 
- MI A ROHADT FRANC FOLYIK ITT? – üvöltötte Louis apja, amint belépett Louis szobájába és meglátta őket.
Harry gyorsan kihúzódott Louis-ból, Louis szíve pedig elkezdett gyorsabban verni, ahogy magára húzta a takarót. Vége volt az életének. Egyszerűen tudta. Harry felvette az alsónadrágját, majd a nadrágját, míg Louis apja tovább kiabált.
- Mi ez?! Louis William Tomlinson! És te ki vagy? Két buzi… az én házamban!!
Louis semmit sem tudott mondani, mert túl gyenge volt, hogy beszéljen, a mellkasán pedig ott volt az élvezet.
- Christian, miért kiabálsz? – szólalt meg az anyja, és amint belépett a szobába, elcsendesedett. Tekintete megtalálta Louis-t, aki meztelen volt a takaró alatt, aztán Harryt, aki gyorsan felöltözött.
- Sehová sem mész, amíg meg nem mondod a nevedet, és ki nem hívom a rendőrséget szexuális zaklatásért! – ordította az apja és Harryre mutatott, aki megállt cipőfelvétel közben.
- Csak holnap kellett volna hazajönnötök – felelte Louis könnyekkel teli szemekkel, mert ez szó szerint a legrosszabb dolog volt, ami valaha is történt vele. Irreális volt.
- A nagyanyád felhívott és szólt, hogy Írországba repülnek ma reggel és visszajöttünk! Meg akartuk lepni őt, de még jó, hogy visszajöttünk! Ez gyalázat! Ez bűn! – most az anyja következett a kiabálásban.
- Ezért szakítottál Eleanorral? Ezért a söpredék pincérért?
Louis vérnyomása emelkedett, mert hogy merészelt az apja így beszélni Harryről. Harryről, aki szeretetre méltó volt és kedves és csak Harry.
- Felhívom a rendőrséget törvénysértésért és szexuális zaklatásért, aztán felhívom a wales-i bentlakásos iskolát. Nem érdekel, ha meg kell ismételned az utolsó évedet ott, de elmész innen! El ettől a punktól!
- Kérlek, ne, kérlek – könyörgött Louis, és nagyszerű, most már sír.
- És te, te börtönbe mész – figyelmeztette Louis apja, majd kezével megmarkolta Harry karját. Harry elhúzódott, és úgy nézett ki, közel volt ahhoz, hogy megüsse őt. – Ez nem marad büntetlenül…
Louis kimondta az egyetlen dolgot, amiről tudta, hogy lenyugtatja az apját és talán helyrehozza a dolgokat:
- Újra együtt leszek Eleanorral, megkérem, hogy jöjjön hozzám feleségül a ballagáson! Mindenki előtt. Kérlek. Nem találkozok vele többet. Csak ne… – ne csinálj semmit vele. Kérlek. Szeretem őt. – Ne küldj el.
Mindhárman Louis-ra néztek, de Harry arckifejezése volt a legrosszabb. Úgy nézett ki, mintha a lehető legrosszabb hírt kapta volna meg, és le volt sújtva.
- Rendben – mondta végül az apja, valószínűleg megértve Louis nézését. Louis megpróbált úgy kommunikálni, hogy tudassa vele, elmondja az anyjának az afférját. Az apja elengedte Harry karját, Harry pedig megbántott arckifejezéssel nézett Louis-ra.
- Megígérted – felelte, majd nem is nézett hátra, ahogy kisétált a szobából. Amint a bejárati ajtó becsukódott, a szülei csípőre tett kézzel néztek rá.
Louis kicsinek, mégis nehéznek érezte a szívét. Megígérte Harrynek, hogy szereti őt, hogy nem töri össze a szívét – és még mindig be akarta tartani.
- Undorító vagy. Felhívod Eleanor, amint felöltöztél. Holnap jössz templomba, és beszélünk az atyával, hogy kereszteljen meg amiatt az akármi miatt, amit az a fiú tett veled – mondta az anyja, az apja pedig beleegyezően bólintott. Louis meg akart halni. – Az ebéd harminc perc múlva kész lesz – ez volt minden, amit mondott, mielőtt mindketten elhagyták a szobát, otthagyva Louis-t az ajtót bámulva.
Öt másodperc sem telt el, és Louis összeesett a hátára feküdve, sírva fakadt. És nem hagyta abba a sírást a nap hátra lévő részében, még ebédre és vacsorára sem ment le.
Az életének nem volt értelme, ha Harry már nem lehetett vele.

*

Két nappal később Eleanor kezét fogva bukkant fel az iskolában. Eleanor, aki boldogan elfogadta a bocsánatkérését, és hitt Louis-nak, amikor azt mondta neki, hogy nem gondolkozott tisztán aznap, amikor szakított vele. Eleanor, aki bevallotta, hogy két évvel ezelőtt egy évig csalta őt egy sráccal, aki már nem az ő iskolájukba jár.
És Louis semmit sem tehetett ellene. Elfogadta, mert ő is megcsalta, bár ez nem tette jóvá.
Egy héttel később az apja kopogott az ajtaján és egy kis bársony dobozzal a kezében ment be, egy gyémántgyűrű volt benne, amit Eleanornak kellett odaadnia a ballagásuk napján, minden jelenlévő előtt. Louis még sosem volt ennyire boldogtalan.
Azóta a nap óta nem beszélt Harryvel, hogy rájuk nyitottak. Barbara és Liam tudott mindent, ami azt jelentette, hogy a baráti körük többi része is tudta. Louis sehová sem mehetett, csak iskolába, ami miatt minden egyes nap sírt, miután hazaért.
A szülei elvették a bankkártyáját, a Lamborghinit és a telefonját, de ez nem is érdekelte. Csak az érdekelte, hogy Harry nem volt mellette esténként elalvásnál, vagy hogy Harry nem küldött neki jó reggelt üzeneteket két „xx”-el a végén.
Egyik nap átnézte a szekrényét, mert keresett valamit, amit felvehet otthon, amikor belebotlott a szürke pulóverbe. Harry szürke pulóvere.
Térdre esett ott, mert olyan illata volt, mint Harrynek. Otthon illata volt. Azóta minden este abban aludt. Még a szennyestartóba se dobta be; félt, hogy elmúlna Harry illata. Fájt a szíve, és semmit sem tudott tenni, csak együtt élni vele, mert csak azt tudta, hogy Harrytől érezte jobban magát.
Ami sajnálatos, mert kizárt dolog volt, hogy valaha is látja őt újra; a szülei megbizonyosodnak róla.
Élete legrosszabb napja nem április 22-e volt, hanem május 22-e, amikor az órája ébresztette azzal, hogy akkor lett volna a második hónapfordulójuk. Azon a pénteken Louis nem kelt ki az ágyból, betegséget színlelt. A vizsgákig még két hét volt, a végzős bálig egy, Louis-nak pedig egyikhez sem volt kedve.
Amikor veszekedett a szüleivel a vasárnapi ebéd előtt, az volt az első gondolata, hogy Harryhez rohan, de aztán eszébe jutott, hogy ezt már nem teheti meg.
Csak ölelkezni akart Harryvel, de ez lehetetlen volt, mivel Harry valószínűleg sosem akar újra beszélni vele.

*

- Szerintem Zaynt fogom elvinni a bálra holnap – mondta Liam azon a csütörtök délután, amikor vége volt az iskolának és sorban álltak, hogy megvegyék a jegyeket.
- Zaynt? – kérdezte Louis meglepetten, megpróbálva figyelmen kívül hagyni a szívében lévő szörnyű érzést, ami a megbántottság és féltékenység keveréke. Féltékeny volt, mert Liam elvihette Zaynt a bálra. Zaynt, akit szeretett és akivel összeköltözést terveztek, amint befejezték az iskolát.
- Igen. Elmondtam tegnap a szüleimnek, és meglepően nyugodtan fogadták. De találkozni akarnak vele.
- Én Eleanorral megyek – ez volt minden, amit sikerült válaszolnia Louis-nak. Liam kinyitotta a száját, mintha mondani akart volna valamit, de az utolsó pillanatban becsukta. – Mi az? – kérdezte Louis.
- Semmi, csak… tudod, hogy Lindsay szakított Tommal két héttel ezelőtt, igaz?
Louis vállat vonva bólintott.
- És most um… jegyeket vesz.
Louis hátra nézett, és meglátta Lindsayt beszélgetni valami sráccal, néhány emberrel odébb.
- Kinek?
- Magának. És Harrynek.
- Mi? – kérdezte Louis, aztán minden elkezdett forogni.
- Láttam őket múlt héten Niall buliján. Úgy értem, rájuk nyitottam. Leszopta Harryt.
Louis nem tudta, mit tegyen, hogyan reagáljon. Túl sok volt. Azzal töltötte az elmúlt hónapot, hogy olyan valaki után sírt, akit úgy tűnik, nem is érdekelt az egész. Úgy döntött, nem válaszol Liamnek, és valóban sikerült visszatartania a könnyeit, amíg haza nem ért.
Csak azt akarta, hogy vége legyen a tanévnek, hogy elköltözhessen. De aztán eszébe jutott, hogy a ballagáson el kell jegyeznie Eleanort, pontosan a beszéde után. Rettegett attól a naptól.
Másnap az iskolában mindenki izgatott volt a bál miatt, és mindenki, aki nem Louis évfolyamába járt, a száját biggyesztette, mert a „végzős bál” volt mindig a legjobb. Louis elcserélte volna ezt bármelyik elkeseredett első évessel, ha lehetett volna. A nagybátyja szállodájában tartják, természetesen, és mindenki, aki vett jegyeket, azokra rá volt írva egy szobaszám. Louis nem akart szobát. Ő kiutat akart.
Ez nem történt meg, így pontosan hét órakor Eleanor háza előtt volt. Barbara rendelt egy limót, amiben Zayn, Niall és Perrie már benne voltak, amikor elértek az ő házához. Az volt a terv, hogy mindegyikük párja házához elmennek, hogy felvegyék őket.
Eleanor pink koktélruhát viselt, Louis nem is zavartatta magát azzal, hogy megdicsérje, mielőtt pózolt egy képre Eleanor szülei előtt. Az anyja megdicsérte őket, milyen jól néznek ki együtt. Louis quiff stílusban csinálta meg a haját, zakója illett a cipőjéhez.
A limó ezután Liam házánál állt meg, Eleanor pedig semmit sem szólt, amikor meglátta, hogy Zayn szájon megcsókolta Liamet, vagy amikor meglátta, hogy Perrie majdnem smárolt Jade-del, miután felvették őt is. Louis szíve omladozott, mert ő volt az egyetlen, aki nem olyan valakivel ment a bálra, akit szeretett (vagy egyáltalán halványan kedvelt).
És az a gondolat, hogy Harry Lindsayvel jön a bálra egy cseppet sem javított a gyomrában lévő szörnyű érzésen.
Louis egy rövid hajú lányt próbált megkeresni az előtérben, amint elhaladtak a vörös szőnyegen és csináltak képet a bejáratnál. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor észrevette őt egy sráccal, akit Niall bulijából felismert.
Szóval Harry nem jön ma este.
Nem tudta, hogy szomorú vagy boldog legyen emiatt. Niall és Zayn folyamatosan ideges pillantásokat váltottak egymás között egész végig, amíg megkapták a szobakulcsaikat, Louis pedig beszélni akart velük erről, de nem volt rá lehetősége, mert már mindenki belépett a hatalmas bálterembe.
Látott két koronát az asztalon a színpad mellett, mire a szemeit forgatta, mert tudta, hogy valószínűleg ő fogja megnyerni a koronát. Nem akarta.
Az asztaluk pontosan a színpad mellett volt; egy tíz fős kerek asztal, mint mindig. Lindsay és az ő pár… ja is csatlakozott hozzájuk, és hamarosan megtelt a terem. A pincérek elegáns öltönyökben vitték ki a több tálcányi pezsgőt. Louis mondani akart valamit Liamnek az egész „bálkirály” dologról, de aztán lefagyott.
Előbb érezte meg Harryt, minthogy meglátta volna. Éppen akkor fordította el a fejét, amikor Harry letett egy tálca poharat az asztalukra, túlságosan elszórakozott Niallel ahhoz, hogy felszolgálja a pezsgőjüket és a kólájukat, minthogy rájöjjön, Louis is ott volt.
Bár néhány másodperccel később észrevette Louis-t, mert a keze kicsit jobban megfeszült a pohár körül, majd tekintete megtalálta Eleanort, aki éppen egy selfie-t csinált. Louis visszatartotta a lélegzetét, nem szakítva el szemeit Harry zöld szemeitől. Harry lélegzetelállítóan nézett ki, elegáns fekete öltönyben és pöttyös fehér ingben, kilátszódtak kicsit a tetoválásai a gallérnál. Gyönyörű volt, Louis pedig annyira szerelmes, hogy az már fájt. Harry törte meg a szemkontaktust, majd ökölpacsizott Zaynnel, mielőtt eltűnt.
Louis nagyon is tudatában volt a barátai nézésének, és úgy döntött, felkéri táncolni Eleanort, hogy elkerülje a kellemetlen csendet és nézéseket. Egy perccel később az egész asztala csatlakozott hozzá, és bár Eleanor dörgölőzött hozzá egy szókimondó dal alatt, tekintete Harryt kereste.
Egy sarokban találta meg őt, egy pincérnővel beszélgetett, aki túl elfoglalt volt azzal, hogy a haját csavargassa, minthogy kitöltse a pezsgőket.
Olyan furcsa volt látni Harryt egy teljes hónap után úgy, hogy semmi kapcsolat nem volt köztük. Az egész teste semmit sem akart jobban, csak odasétálni és összevissza csókolgatni őt.
Amikor a lány a karjához ért, eldöntötte Louis, hogy ideje közbelépni.
- Kérsz valamit inni? Én kérek valamit – kérdezte Eleanortól kedvetlenül.
- Egy koktélt. A te döntésed, hogy milyen – mosolygott, aztán megpuszilta az ajkait, mielőtt Louis elsétált tőle.
Harry őt nézte, ahogy közelebb ment akadozva dobogó szívvel. Tenyere izzadt, de megcsinálja ezt.
- Ott azt az asztalt újra kell tölteni – mondta a pincérnőnek, akinek a névkártyáján az állt, hogy „Molly”. A nő bólintott, valószínűleg felismerte őt, hogy a főnöke unokaöccse, aztán Harryhez fordult, mielőtt elindult:
- Akkor átjössz a szobámba, ha befejeztük a takarítást?
Harry vállat vont, Louis pedig megharapta az ajkát, mielőtt Molly eltűnt.
- Eleanor kér egy… uh. Koktélt. Én meg egy kis vizet – szólalt meg, egyenesen Harry szemébe nézve.
Harry nem válaszolt egy ideig.
- Milyen koktélt?
Louis szíve a torkába ugrott rekedt hangjának hallatára. Annyira hiányzott már neki.
- A legerősebbet, ami van. Azt akarom, hogy kidőljön, mielőtt bármit is csinálhatnánk ma este.
Harry bólintott, de nem mozdult. Louis meg akarta őt csókolni.
- Újra együtt vagytok – kérdezte Harry, de kijelentésként hangzott.
- Mhm – válaszolta szomorúan Louis.
- Nem tűnsz túl boldognak emiatt.
- Nem is vagyok az. Szomorú vagyok. Már egy hónapja az vagyok.
Harry bólintott erre, mintha azt mondta volna, „én is”, mielőtt egyedül hagyta Louis-t, hogy hozza az italokat.
Louis figyelte őt elmenni, még mindig nem volt túl azon, ahogy Harryn állt az öltöny. Elgondolkozott, hogy vajon magának vette-e, vagy ez volt az egyenruha ma estére. Kérdése megválaszolódott, amikor meglátott egy másik pincért ugyanabban az öltönyben, de másik ingben.
- Tessék – felelte Harry, majd átadott Louis-nak egy üveg vizet és egy koktéllal teli poharat. Louis a homlokát ráncolta, aztán megszagolta Eleanor italát.
- Ó, Istenem, mi van benne?
- Hetvenöt százalék vodka, huszonöt százalék kóla.
- Köszönöm – mondta Louis alig hallhatóan, mielőtt jelzett Eleanornak, hogy jöjjön az asztalukhoz. Nem volt benne biztos, miért nem kérte meg Harryt, hogy vigye az italukat egyenesen az asztalukhoz.
Öt perccel azután, hogy leültek, Eleanor már megitta az italát és újabbat kért. Louis nem bánta; amíg Eleanor ivott, minden rendben volt. És ha megválasztják bálkirálynőnek, túl részeg lesz ahhoz, hogy táncoljon Louis-val, ami csodálatos lenne.
A táncolás után egy órával a pincérek kihozták a főételeket, majd tizenegy óra körül az emberek már gyülekeztek a színpad körül, ahol az igazgatójuk kezdte bejelenteni a „koronázást”, ahogy a legtöbb ember hívni szerette. Louis azt gondolta, hogy ez baromság.
- Megkérem a jelölteket, hogy jöjjenek fel a színpadra, ahogy szólítom őket. A bálkirályi cím jelöltjei… Liam Payne, Louis Tomlinson és Tom Daley.
Louis a szemeit forgatta, miközben az emberek tapsoltak nekik, ő pedig követte Liamet fel a lépcsőn, hogy a színpadon álljon mindenki előtt az évfolyamukból. Tekintete megtalálta Harryét, aki a falnak támaszkodott a többi pincér mellett, őt figyelve és a fejét rázva.
- A bálkirálynői cím jelöltjei… Eleanor Calder, Barbara Palvin és Jade Thirlwall.
A három lány felsétált a színpadra, Eleanor majdnem elesett a mikrofonzsinórokban, vihogva állt be a sorba Barbara és Jade közé.
- És az idei bálkirály… – Édes Istenem, ne én, kérlek, kérlek, kérlek. – Louis Tomlinson!
Louis a szemeit forgatta, de gyorsan egy hamis mosolyt villantott, ahogy előrébb lépett, hogy az egyik tanáruk a fejére tehesse a koronát. Nevetségesnek érezte magát, de úgy tűnt, mindenki elismeri őt; és normális esetben imádta volna a figyelmet, de az egyetlen ember, akinek a figyelmét akarta, úgy tűnt, egy kicsit sem élvezte az egészet.
- És az idei év bálkirálynője… Barbara Palvin!
Mindenki tapsolt, Louis pedig megkönnyebbülten felsóhajtott, mert így nem kell Eleanorral táncolnia mindenki előtt. Barbara egy biztató kacsintást küldött felé, miközben megkoronázták, aztán együtt sétáltak le a lépcsőkön, a lassú dalra várva, hogy elkezdhessék a „királyi táncot”, ahogy a legtöbb ember hívta.
- Harry figyel – suttogta Barbara, amint elkezdtek táncolni mindenki előtt.
- Mit csinál? – suttogta vissza Louis.
- Figyel.
- Nem, úgy értem, beszélget valakivel?
- Igen, azzal a pincérnővel.
- Áthívta Harryt a szobájába ma este.
- Ó.
- Szerinted át fog menni?
- Nem tudom, de csak egy mód van rá, hogy megtudjuk – felelte Barbara, mire Louis a homlokát ráncolta, miközben a táncparketten suhantak.
- Milyen mód? – kérdezte összezavarodva.
- Menj a szobájába éjfél után, amint vége a táncnak.
- Van szobája?
Barbara bólintott, majd Louis kitartotta neki a kezét, hogy piruettezzen.
- Azt mondta Niall, hogy a dolgozók a hotelben maradnak ma este, ezt mondta neki Harry – folytatta, amint ismét szemben voltak egymással.
- Melyik szobában van? – kérdezte Louis, bár még abban sem volt biztos, hogy oda akar-e menni a bál után.
- Nem tudom. De te kiderítheted.
Louis bólintott, és megköszönte neki, mielőtt mindketten meghajoltak, mert véget ért a dal. Sokáig tartott, amíg a tánctér újra megtelt és elterelődött a figyelem Louis-ról.
- Nem nyertem – biggyesztette a száját Eleanor, majd Louis nyaka köré fonta a karjait.
- Kár – felelte, és megpróbálta leszedni magáról a kezeit, de Eleanor ezt egy jelnek vette arra, hogy odahajoljon és megcsókolja. Louis elhúzódott volna, de Eleanor nyelve már a szájában volt, az emberek pedig figyelték őket, tapsoltak nekik.
Mi a fasz, de tényleg.
Itt mindenki retardált?
- Részeg vagy – mondta Eleanornak, amikor elhúzódott a szájától, a szájaik között hagyva egy adag nyálat. Ez csak akkor volt vonzó és dögös, amikor vele és Harryvel történt meg.
- Te meg Louis vagy – vihogott Eleanor egyáltalán nem olyan aranyosan, ahogy ő azt valószínűleg gondolta.
Megfordult, hogy lássa, hová néz mindenki, amikor észrevette Liamet egy erőteljes csókcsata közben Zaynnel a tánctér közepén. Szomorúságot érzett, mert nagyon azt szerette volna, ha Harry és ő lett volna a helyükben.
Szerencsére hamarosan mindenkit megkértek, hogy foglaljanak helyet az asztalaiknál, hogy bemutathassanak egy kis diavetítést az évek alatt felgyülemlett képekből, amiket a fotós klub készített. Barbara volt az egyetlen barátja Louis-nak, aki abban a klubban volt.
A diabemutatót a színpadnál lévő nagy függönyre vetítették, és a felénél már mindenki szeme könnyes volt, kivéve Louis-t, aki Harryt nézte, aki a diavetítést nézte. Egyszer sem mosolygott a bemutató alatt. Kivéve egy pillanatot, mire Louis a képernyő felé fordította a fejét, ahol önmagáról látott egy képet az ebédlőasztalnál, egy szörnyű arcot vágva, ahogy megkóstolta a salátát.
Ó, Istenem.
- Nem tudom elhinni, hogy betetted ezt a képet! – mondta Barbarának, aki már az orrát fújta.
Még három kép volt róla, az egyiken ő és Liam szerepelt az iskolaudvaron a fánál, a másikon pedig behunyt szemekkel vág vicces fejet.
- Komolyan? – nyögött fel, mire Barbara csak mosolygott.
A vetítés véget ért, mindenki tapsolt, néhány ember még fel is állt hozzá, ami, oké, nem volt annyira szükséges.
- Lesz egy after party a 420-as szobában, akarsz menni? – kérdezte tőle Eleanor, amikor tizenöt perccel később elindultak kifelé a bálteremből.
- Uh… csak meg kell néznem valamit, mielőtt megyek. Megvan a kulcsod, igaz?
Eleanor bólintott, aztán Louis ellenőrizte, hogy megvan-e a sajátja, mielőtt a recepcióhoz sétált. Megbizonyosodott róla, hogy senki sem volt a közelben, majd a recepcióshoz fordult.
- Helló, megtudhatnám valakinek a szobaszámát? – kérdezte, mire a hölgy furcsán nézett rá.
- Attól tartok, ez bizalmas.
- Nem érdekel, kell…
- Ez titkos, Mr…
- Tomlinson. Louis Tomlinson. Most pedig adja meg Harry Styles rohadt szobaszámát.
A hölgy szemei kitágultak, aztán gyorsan bólintott, mielőtt gépelt valamit a számítógépen.
- Harry Styles az utolsó emeleten van, 931-es szoba. Az a dolgozói emelet.
- Köszönöm – felelte Louis, majd sikerült a konyha felé sétálnia, hogy kérjen még egy italt és talán megkeresse Harryt. Kellett egy kis alkohol a szervezetébe, ha a szobájába akart menni. – Kaphatnék egy vodkaszódát? Kérem – mondta az egyik pincérnek.
Két perccel később egy asztalon ült a konyhában, miközben a körülötte lévő emberek dolgoztak, valószínűleg felismerték őt és nem merték kiküldeni.
- Hé… láttad Harryt? Egy pincér – kérdezte meg valakitől, akit James-nek hívtak és éppen két üres tányért vitt.
- Nem, szerintem elment már.
- És Mollyt?
- Ő is – panaszkodott James, mielőtt elsétált, érthetetlenül motyogva valamit az orra alatt.
Louis szíve megzuhant, mert úgy tűnt, Harry elfogadta Molly ajánlatát és átment a szobájába.
Üres poharát az asztalon hagyta, mielőtt megköszönte a pincérnek, aki kihozta az italát, majd kisétált a konyhából. Az előtér majdnem üres volt, mire odaért. Nem érezte az alkohol hatását, amit az elmúlt pár órában elfogyasztott. Amint a lifthez ért, megnyomta a tizedik emeleti gombot, aztán leellenőrizte magát a hatalmas tükörben. Szíve kiugrott a mellkasából, miközben végig sétált a hosszú folyosón, megállva végül a 931-es szoba előtt.
Kétszer kopogott, mielőtt lett volna ideje gondolkozni rajta, majd várt. Nem volt biztos benne, milyen hosszú ideig, de az ajtó nem nyílt ki. Ezután harmadszorra is kopogott, de végül szomorúan feladta. Louis megfordult és elsétált, az ajkait harapdálta, hogy ne kezdjen el sírni, amíg be nem ér a szobájába.
Hallott maga mögött kinyitódni egy ajtót, mire lefagyott léptében, szíve ismét felgyorsult. Megfordulva Harryt látta meg, őt nézve az ajtóból. Aztán Harry hátralépett, amint Louis elkezdett felé sétálni. Louis nem lélegzett, amíg meg nem állt az ajtaja előtt, csak egy méternyire Harrytől, akin még mindig az öltöny volt. Néhány másodpercig egymást bámulták, egyikük sem mondott semmit, csak nehezen lélegeztek. Louis meg akarta csókolni őt.
Úgyhogy meg is tette.
Egyet Harry felé lépett, majd lehúzta őt a gallérjánál fogva, összenyomva ajkaikat egy mohó, régóta esedékes csókban. Harry először lefagyott, de aztán erős karjai Louis dereka köré fonódtak és hátra húzta őt, becsukva az ajtót közben.
Louis egész teste égett Harry ajkaitól. Nyelveik gyorsan megtalálták egymást, Harry kezei pedig máris lecsúsztak, hogy az öltönynadrágján keresztül megmarkolja Louis seggét. Szíve, illetve minden egyes sejt Louis testében túl volt hajszolva csak attól, hogy végre érezte Harry érintését. Ez olyan valami volt, amiről nem igazán gondolta, hogy valaha is előfordulhat újra.
Végre elengedte Harry gallérját, kezeit a hajába temette, elbillentve fejét, hogy jobb hozzáférése legyen a szájához. Nem is vette észre, hogy sír, amíg el nem húzódtak levegőt venni, és az arca nedves volt. Harry a nagyujjával letörölte a könnyeket, ahogy kezeibe vette Louis arcát.
- Ne sírj – suttogta, mire Louis az ajkát biggyesztette.
- Annyira sajnálom. De elküldött volna engem, és csak…
- Semmi baj – biztosította őt Harry, mire Louis nyelt egyet.
- Annyira nagyon hiányoztál.
- Ne légy szomorú.
- Képtelen vagyok rá.
Harry ismét összenyomta ajkaikat, nem vesztegetve az időt. Louis kezei megtalálták Harry övét, majd gyorsan kikapcsolta azt, mielőtt hagyta, hogy nadrágja Harry bokáihoz essen le egy puffanással. Harry mosolygott az ajkainál, és ugyanezt csinálta Louis nadrágjával, így elég hamar nadrág nélkül voltak mindketten. Aztán Louis gyorsan kigombolta Harry ingét és a padlóra dobta, végighúzva kezeit a mellkasán. Nem sok mindent látott a félhomályban (az egyetlen fény kintről jött), meg sem említve, hogy hideg volt.
- Fázok – mondta Louis Harrynek, amint a saját zakója és inge már nem voltak rajta.
Harry gyorsan megfordult és a teraszhoz ment, hogy becsukja az ottani ajtót. Louis-nak eszébe jutott, hogy először Harry nem hallotta őt kopogni, talán mert kint volt a teraszon.
- Eltűnt a pocakod – figyelte meg Harry, ahogy ismét közelebb lépett Louis-hoz, miután felkapcsolta az éjjeli lámpát.
- Nem igazán volt kedvem a családommal enni, úgyhogy az iskolában ettem.
- Bébi – felelte Harry szomorúan, mire Louis gyomra hátraszaltózott, mert ismét visszatértek ahhoz, hogy beceneveken szólítsák egymást. Talán rendbe hozhatják ezt, találhatnak kiutat.
Harry keze megmarkolta Louis tarkóját és magához húzta őt, végig csókolta a nyakát, majd végre megtalálta a kedvenc helyét, amit meg szokott szívni. Louis karjai közben Harry dereka köré fonódtak, közelebb húzva őt, mintha attól félt volna, hogy elveszíti őt, ha elengedi.
- Fel – szólalt meg Harry, aztán megmarkolta Louis combjainak hátsó részét, mielőtt felemelte őt és az ágyhoz sétált. Ledobta rá Louis-t, mielőtt az éjjeliszekrényhez sétált és kivett belőle egy tasak síkosítót.
- Számítottál erre? – kérdezte Louis, miközben feljebb csúszott az ágyon, Harry pedig megrázta a fejét.
- Azt terveztem, hogy kiverem magamnak. Miközben rád gondolok.
Louis elmosolyodott, Harry meg viszonozta, mielőtt egyik térdét Louis szétválasztott lábai közé tette az ágy végében. Annyira kétségbeesetten vágytak egymásra; nem is zavartatták magukat azzal, hogy bebújjanak az ágynemű alá. Harry feljebb térdelt, amíg Louis mellkasát el nem érte, ekkor Louis megértette, hogy mit akart Harry, így kinyitotta a száját és felemelte fejét a párnáról, hogy jobban hozzáférjen a farkához.
Harry várt, hogy Louis rendesen a szájába vegye a farkát, mielőtt elkezdte megdugni a száját, és Jézus, Louis annyira engedelmes és mohó volt. Beletúrt Louis hajába, miközben lassított a tempón, végül megállt. Amikor lenézett Louis-ra, meglátta, hogy a fiúnak könnyes a szeme, és tudta, hogy nem csak a fuldoklástól volt, így fájt a szíve egy kicsit.
Louis-nak fogalma sem volt róla, mennyit sírt Harry az elmúlt hónapban, mert mindenki elől megpróbálta elrejteni az érzéseit, amikor arról kérdezték, hogyan érzi magát.
Harry visszacsúszott, így mellkasuk egymáson volt, és Louis lábai között helyezkedett el. Louis farka rózsaszín volt és dühösen feküdt a hasán.
- Ki fogom dugni belőled a szomorúságot – suttogta Louis fülébe, mielőtt a fogaival kinyitotta a zacskót és besíkosítózta a farkát. Nem zavartatta magát azzal, hogy az ujjaival kitágítsa Louis-t, mert már mindketten annyira sóvárogtak.
- Kérlek – felelte Louis, Harry pedig megbökte kicsit a farka végével, mielőtt teljesen belé hatolt.
- Kurvára igen – nyögött fel, tenyereit Louis fejének két oldalánál pihentette. Louis szívének csak egy pillantás kellett jobb oldalra, hogy ismét megfájduljon, észrevéve a piros csíkokat Harry alkarján. Louis elfordította a fejét, hogy egy csókot nyomjon rájuk, mire Harry megharapta az ajkát, elmélyítve lökéseit.
- Istenem – nyögött fel, aztán figyelmét újra Harryre irányította, aki elszántan nézett rá, megpróbálva figyelmen kívül hagyni a hasában lévő pillangókat.
Louis térdei Harry csípőjénél voltak, szájuk megint megtalálták egymást. Louis végigkarmolta Harry hátát úgy, ahogy tudta, hogy Harry szereti, és lábait a dereka köré fonta, sarkait Harry hátának alsó részébe nyomta.
- Olyan jó érzés vagy – motyogta Harry Louis nyakába, majd orrával odasimult a füle mögé, imádva Louis illatát.
Szeretlek, gondolta Harry, miközben tovább lökődött Louis-ba gyorsabb tempóval, megpróbálva eltalálni a prosztatáját hamarosan, mert egyre közelebb került a tetőponthoz.
Kifújta a levegőt, mielőtt megmarkolta Louis térdeinek hátsó részét és a vállaira tette őket, hogy jobb szöget érjen el. És ez úgy tűnt, működik, mert Louis azonnal a nevét nyögte, háta ívben felemelkedett az ágyról, farka máris nedves volt. Harry köré fonta kezét és elkezdte mozgatni rajta, szinkronban a lökéseivel. Elkezdett gyorsítani, újra és újra megtalálva Louis prosztatáját, mindkettőjüket közelebb véve a határhoz.
Louis lehunyta a szemeit és kicsit keményen harapta meg az ajkát, miközben összeszorult a gyomra, és máris elélvezett a mellkasára. Harry gyorsított a lökésein, és elég hamar, egy különösen kemény, mély lökés után, elélvezett Louis-ban.
- Szeretlek – csúszott ki száján a szó közben, nem is volt képes arra, hogy megállítsa. Egyik kezét a szájához tette, mert nem tervezte, hogy kimondja őket.
Mindkettőjük szeme kitágult, Louis pedig elmosolyodott, miközben leszedte lábait Harry vállairól. Szívük gyorsan vert, aztán Harry kihúzódott belőle, a hátára fordulva Louis mellett.
Louis fényesen mosolygott, nem hitte el, amit az előbb hallott. Harry azt mondta neki, hogy szereti őt. SZERETI őt.
Harry sem tudta elhinni; az előbb mondta el a gyönyörű fiúnak, hogy szereti őt, és egyáltalán nem bánta meg.
- Szeretsz engem? – ellenőrizte le Louis, csak hogy megbizonyosodjon róla. Harry beszívta a levegőt, mielőtt bólintott.
- Igen. Vagy mondjam azt, hogy „Louigen”. [„I do. Or should I say ’I Lou’.”]
- Olyan idióta vagy – mosolygott Louis, majd odahajolt, hogy egy csókot nyomjon az arcára.
Egy ideig csendben feküdtek egymás mellett, mielőtt Louis elfordította a fejét, hogy ránézzen.
- Akkor végül is nem mentél át Molly szobájába.
- Persze, hogy nem – felelte Harry, még mindig nem hitte el, hogy az előbb bevallotta Louis iránt érzett szerelmét. Ez egy olyan valami volt, amit most már néhány hete meg akart tenni.
- Mi van Lindsay-vel? Hagytad, hogy leszopjon.
- Részeg voltam. És betéptem. És a haja rövid volt és kék szemei vannak, úgyhogy azt tettettem, hogy te vagy ő. Lou, boldogtalan voltam.
- Én is – felelte Louis, majd felállt az ágyról, hogy keressen valamit, amivel megtörli magát. Talált egy szalvétát az asztalon, és miután kidobta azt a kukába, visszament az ágyhoz. Végre újra ölelkezni akart Harryvel és megbizonyosodni róla, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba.
Harry bebújt a takaró alá vele, Louis pedig nem vesztegette az időt, hogy átdobja a karját és lábát rajta, Harry oldalához nyomva mellkasát.
- Apám azt akarja, hogy kérjem meg Eleanor kezét a ballagáson – suttogta Harry nyakába. Érezte Harryt megfeszülni.
- És meg fogod tenni?
- Azt hiszem, van egy tervem.
- Milyen terv?
- Igazából arra gondoltam, hogy coming out-olok a ballagási beszédemben.
Harry felnevetett.
- Egy heteró ötös tanuló coming out-ol a beszédében.
- Vagy, jobban mondva, egy meleg ötös tanuló – suttogta Louis, mire Harry felhorkant. – Ezen kívül, semmit se szólhat rá apa, mert addigra meglesznek az eredményeim. Felnőtt vagyok, már nem bánthat, miután leérettségiztem. Csak el kell kezdenem anyagilag függetlennek lennem, és szabad leszek.
- Igazad van – mosolygott Harry. – Olyan okos párom van.
- Párod? – kérdezte Louis vigyorogva. – Még mindig együtt vagyunk?
- Nem?
- Csak azt hittem… azt hittem, mérges vagy rám. És megcsókoltam Eleanort… Lindsay meg leszopott téged.
- Ez nem számít megcsalásnak. Semmit sem jelentett.
- Apropó megcsalás, Eleanor elmondta, hogy egy egész évig csalt engem, amikor már három éve együtt voltunk.
- Kurvára hogy merte – felelte Harry.
- Nem vicces! – tiltakozott Louis.
- Érdekel, hogy megtette?
- Nem igazán. Egyáltalán nem, igazából. Eleanor lényegtelen.
- És van bármi lényeges számodra a világon?
- Te.
- Hízelgő.
- Ó, fogd be.
Louis-nak a legidiótább mosoly volt az arcán, ahogy felnézett Harryre.
- Nem vetted le az órádat – figyelte meg, aztán Harry csuklójára mutatott, szándékosan kerülve azt, hogy a vágásairól beszéljen.
- Igen. Nem akartam, amíg le nem zárom.
- Hagytad volna, hogy szakítsunk?
- Ha az azt jelentette, hogy te boldog leszel, akkor persze.
Louis melegebbnek érezte a szívét, majd tenyerét a feje alá tette, a könyökére támaszkodva, hogy lenézzen Harryre.
- Csak akkor vagyok boldog, amikor veled vagyok.
Harry azzal válaszolt, hogy megpuszilta az alkarját, túl lusta volt ahhoz, hogy az ajkait célozza meg.
- Te is figyelted, amikor jelzett az óra huszonkettedikén? – kérdezte Louis, mire Harry bólintott egy ásítás előtt.
- Aludjunk. Fáradt vagyok.
- Oké.
Harry hátat fordított neki, Louis pedig összezavarodott egy másodpercre, de aztán rájött, hogy Harry azt akarta, ő legyen a kiskifli. Ez ritkán fordult elő, és Louis tudta, hogy ez csak akkor történik meg, amikor Harry sebezhető és megnyugtatásra van szüksége, hogy Louis ott van, hogy fogja őt.
Így közelebb ment, amíg mellkasa el nem érte Harry hátát, Louis egyik kezét Harry derekára tette, a másikat a saját feje alá, ajkai súrolták Harry nyakát.
- Ne engedj el – szólalt meg Harry, mire Louis szorosabban fogta őt. [„Don’t let me go.”]
- Nem foglak – ígérte meg Louis.
- Belefáradtam abba, hogy egyedül érzem magam. [„I’m tired of feeling alone.”]
Louis egyetértve hümmögött, majd szemei végül lecsukódtak.
Harryvel a karjaiban aludt el.
Harryvel, aki szerette őt, mindenek ellenére. Harryvel, akivel Louis biztonságban érezte magát. Harryvel, aki az otthona volt.